Soha nem gondoltam volna, hogy egy teknős így hozzá tud nőni a szívemhez, mint ahogyan Ernő, a görögteknősünk.

Amikor 13 évvel ezelőtt megvettük (csak mert Bandi mindenképpen szeretett volna egy SAJÁT kisállatot, de Emő allergiás, így rágcsáló szóba sem jöhetett, kutyához még kicsik voltak, a madarak pedig akkor hivatalosan Emő tulajdonát képezték), szóval amikor hazavittük, én először csak gumikesztyűben fogtam meg :))) még nagyon sokáig...

Pedig akkor még nagyon pici volt, elfért a tenyerünkben, puha volt a páncélja, és legtöbbször csak aludt. De mégiscsak egy hüllő, én meg világ életemben enyhén szólva távolságtartó voltam velük. 

Ráadásul - mivel a teknősök esetében 2-3 év kell, hogy kiderüljön: fiú lesz vagy lány -, először Elvirának kereszteltük, mivel jobb nem jutott eszembe, és csak amikor közel 3 éves lett, akkor derült ki, mégiscsak fiú :))) és ekkor kapta az Ernő nevet, persze Teknőc Ernő után a dr. Bubóból, aki mindig rohant.... :)) (remélem, nem bánta, hogy így neveztük el)

A terrárium aljában fűtőszál, a kis tálban főtt tojás héja összetörve, fürdetés naponta, saláta, alma..... aztán szépen lassan kinőtte a terráriumot, elég volt már a meleg padlófűtés, egyre gyakrabban volt szabadon a gyerekszobák környékén, és azt vettem észre, hogy amikor arrafelé járok, ugyanúgy beszélek hozzá, mint ahogyan a kutyához szokott a gazdájuk.

Azt is megfigyeltük, hogy nagyon szeret az emberek közelében lenni. Ha letettük neki az ennivalót, akkor addig, amíg mi is a közelben voltunk, nem nyúlt az ételhez, inkább hozzánk jött oda, és nagyon szerette, ha megsimogatjuk a fejét..

Bevallom, én is igazán megszerettem. Amikor hazamentem, mindig szóltam hozzá, ő pedig előbújt a rejtekhelyéről (soha nem tudtuk, éppen hol lapul), és odajött hozzám :)))

A múlt héten láttam rajta, hogy nincs jól, éreztem, hogy baj van vele, de nem hallgattam a belső hangra, megnyugtattam magamat azzal, hogy eszik, alszik, akkor nem lehet baj.

De sajnos tévedtem, mert ma reggelre a fekhelyén már nem ébredt fel... Olyan csendben vált el tőlünk, mint ahogyan a mindennapjait is élte, és neki köszönhetően azt hiszem megértettem, hogy minden élőlényhez ugyanolyan szeretettel és ragaszkodással lehet kötődni, mindegy, hogy tollas, pikkelyes, négylábú vagy éppen páncélos...

Hiányozni fog nekünk!