Azt hiszem egészen kicsi koromban törlődött ez a kifejezés a szótáramból..... Nem is emlékszem olyan időszakra, amikor csak néztem a mennyezetet, vagy a pillangókat, amikor csak hallgattam a szél zúgását. Már gyerekként is mindig nagyon sok mindent csináltam, úgy be volt osztva az időm, hogy nem jutott már belőle a semmittevésre.

Az a baj ezzel, hogy a képesség utólag már nem is fejleszthető ki, pedig nagyon nagy szükségem lenne rá, de egészen egyszerűen nem tudok SEMMIT TENNI...

Sokan kérdezik tőlem, hogy hogyan jut időm annyi mindenre.... hát így, mindig csinálok valamit, ami értelmes, hasznos, kihagyhatatlan, eszembe jutnak nagymamám intelmei, hogy este mindig mosogassak el, listát írok, amiről aztán ki kell húznom mindent, különben úgy érzem, hogy nem tettem meg mindent, amit lehet. (azt hiszem, kontrollmániás vagyok :)))

És ebbe a megoldhatatlannak tűnő helyzetbe törtek be az életembe a felnőtt kifestőkönyvek. A könyvek, amelyeket nem kell olvasni, amelyek fölé úgy hajolhatok órákon át, hogy nem kérdezi meg tőlem senki, de legfőképp a saját lelkiismeretem, hogy most miért nem csinálsz valami hasznosat?

A világ, amit olyanra színezhetek, amilyenre szeretnék, amiben nincs két egyforma lap, minta, motívum.... Lefotózva és kinagyítva még be is lehet őket keretezni, kedves, saját készítésű ajándék is lehet belőle.

A kifestők számomra a szabadságot jelentik, a gyermekkor felvillanását a felnőtt életemben, vagy talán éppen azt, hogy nem is nőttem fel teljesen. Csodálatos képek, megelevenedő álmok, és ha akarom pasztell színek, ha pedig olyan kedvem van, akkor harsogó, vad, mély árnyalatok.

Ha színezek, akkor nem csinálok semmit, úgy telik el egy-két óra, hogy észre sem veszem. Palinak is vettünk kifestőkönyvet, és beleírtuk a nevünket, hogy ne keverjük össze.... A fenti képek közül az ő műve az egyik :)))

Közben hazajött Pali is, és megkérdezte, ma miről írok. Mondtam, hogy a semmittevésről, erre azt kérdezte: miért, mikor volt ilyen? :-)