Én még mindig imádom a meséket, könyvben, filmen (minden mesefilmet megnézünk, amit bemutatnak!!), bevallom, hogy Mesivel is azért járunk gyakran gyerekszínházba, mert ő jó kis "alibi" nekem, miközben legalább olyan jól szórakozom mint a legkisebbek. (azt hiszem, ezt a gyermekeim is örökölték :))) 

A világirodalom gyöngyszemeinek tartom a Micimackót, a Kis herceget, Andersen meséit és a magyar népmeséket, és ahogy látom, a mai gyerekek sincsenek ezzel másképp.

Átvették a "hagyományos" mesék helyét az új klasszikusok: a Gyűrűk ura, a Harry Potter, a Csillagpor meg persze a Narnia Krónikái, de a mesék lényegét ezek is megőrizték: mindig győz a jó, és veszít a rossz...

Karácsonykor megvan a "meseszertartásunk" otthon: ilyenkor megnézzük a Karácsonyi éneket (Dickens), a Grincset (ez kicsit elhajlás, de haláli jópofa) végül pedig a Micimackó karácsonyát, és így teljes az ünnepre való felkészülésünk, ami a mesefilmeket illeti.

Tudom, hogy sok szülő nem szeret mesét olvasni, estére már hulla fáradtak vagyunk, nincs kedvünk sokszor a már unásig ismételt mondatokat újra elolvasni, de azt én is tudom, hogy a gyerekeknek ez nagyon fontos....

Amikor Emő és Bandi kicsik voltak, sok-sok mesekönyv-felolvasás után éppen ezért azt találtam ki, hogy saját "gyártású" mesét mondok nekik esténként. A mesefolyam címe az volt, hogy "Titokláda", és arról szólt, hogy a gyerekek ágya alatt van egy láda, amit esténként ők előhúznak az ágy alól, és abban van valamilyen tárgy (egy alma, egy Lego kocka, egy marék homok, egy kiscipő, stb.), és ezzel a tárggyal történik valamilyen különleges kaland, eköré fontam minden alkalommal az aznap esti mesét. A mese aztán azzal ért véget, hogy a gyerekek "visszazárták" a Titokládát, és mielőtt becsukták volna, beletettek valamit, ami a másnap esti mese főszereplőjévé vált....

Azt hiszem, nagyon szerettük mindannyian ezeket a meséket, és többször is megkérdezték tőlem, hogy miért nem írom le őket, mert olyan jó lenne majd újraolvasni, ha majd nagyok lesznek. De a Titokláda mesék lényege éppen az volt, hogy mindegyik egyszeri és megismételhetetlen mese volt, még ha nem is olyan irodalmi színvonalon, ahogyan a Grimm testvérek írtak...

Karácsony táján szerintem még azok is szívesen néznek mesefilmet, akik máskor nem szeretik, de én azt javaslom, hogy néha felnőttként is olvassunk el újra egy-egy mesét, vagy találjunk ki mi magunk is néha történeteket. Nálunk otthon például ha sok szöszmösz van a szőnyegen, ezeket még ma is "manók"-nak nevezzük Mesivel, összeszámoljuk őket és beírjuk a "manónaplóba" :)) (utána persze jöhet a porszívózás...)

A kocsiban ülve, amikor reggel visszük az iskolába a gyerekeket, mennyivel jobb szórakozás elképzelni a járókelőket nézve, hogy ők hol élhetnek, mivel foglalkozhatnak, vagy mesét szőni abból, hogy hátha az egyikük egy angyal (esetleg a másik egy boszorkány :))), vagy amikor látunk két galambot a járdán, ők lehetnek akár egy elvarázsolt hercegpár, a kutyák pedig amikor ugatnak éjjel, a 101 kiskutya történetéből elevenednek meg, és éppen egymásnak adják tovább a hírt arról, hogy valahol kiskutyák születtek...

Persze tudom, hogy nem minden nap van kedvünk meséket gyártani, és nem élhetünk mindig álomvilágban, de talán néha.... néha mégis elképzelhetjük, hogy a világunk angyalokkal, boszorkányokkal, törpékkel és óriásokkal van tele, a munkahelyünkön az utálatos kolléga egy kobold, akit büntetésből küldtek a Földre, a szomszéd néni, aki folyton zsörtölődik, valami titkot rejt a háza pincéjében, a lány pedig, aki mindenkinek kedvesen segít, egy tündér, ezért is mosolyog mindig....

Próbáljuk meg néha így látni a világot, és akkor talán többet fogunk nevetni, jobban fogunk örülni, több lesz újra a titok, az izgalom, és a fantáziánkat is használhatjuk újra, mint gyerekkorunkban :)))

Csillagporos szép napokat kívánok Nektek :))